Megjelenés éve: 1970.
Szerző: George Harrison
Nagylemez: All Things Must Pass
A Beatles szólógitárosát, George Harrisont talán nem sokaknak kell bemutatni. Gitárjátéka mindvégig meghatározó eleme volt a banda zenéjének. Mindjárt a második nagylemezükön (With the Beatles, 1963.) jelentkezett egy saját dallal (igaz, ezután két évnek kellett eltelnie, hogy ismét lemezre kerüljön az ő szerzeménye), majd a későbbi korszakukban már szerzőként is felnőtt a Lennon-McCartney pároshoz. Ennek csúcsát az utolsó nagylemezükre rögzített „Something” című dallal érte el. Ez egyben az egyetlen Harrison-szerzemény a Beatles történetében, amely kislemezként is kiadásra került, s bátran állítható, hogy az egyik legkiválóbb, legismertebb daluk a késői időkből, még Frank Sinatra is feldolgozta. A Beatles feloszlása után kevésbé volt termékeny, mint John Lennon vagy Paul McCartney, de az 1970-ben megjelent All Things Must Pass című tripla(!) nagylemez bőven „kárpótolta” a hallgatókat ezért. Lassan tizenöt éve, tüdőrák miatt bekövetkezett halála majdnem annyira megrázta a zenésztársadalmat, mint John Lennon meggyilkolása (főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tüdőrák okaként egy 1999-ben történt betörés is felhozható, amikor Harrisont a rabló tüdőn szúrta).
Az „Isn't It a Pity” két változatban is felkerült erre a lemezre, az első több mint hét perces, zajos (Phil Spector is közreműködött a lemez elkészítésében, a többit talán nem kell részleteznem :-) ), míg a második lassú, visszafogott hangszerelésű. Mindenki maga döntse el, melyik tetszik neki jobban, én most maradok a kislemezen is megjelent első változat bemutatásánál. Igazi sztárparádét sikerült itt összehozni: Ringo Starr dobol, a korábban a Beatlesszel is együtt zenélő Billy Preston orgonál, a fiúk által még Hamburgban megismert Klaus Voormann basszusgitározik, valamint közreműködik a Badfinger együttes teljes „legénysége” is (Pete Ham, Tom Evans és Joey Molland akusztikus gitárokon, míg Mike Gibbins csörgődobon). A dal szerkezete nagyon hasonlít John Lennon és Paul McCartney szerzeményéére, a „Hey Jude”-éra, itt három versszak követi egymást (az első és a harmadik szövege megegyezik), ezek a dalnak alig több mint felét teszik ki, majd az egész átmegy egy hosszú, lassan kiúszó részbe, ahol a címadó sor ismétlődik szinte a végtelenségig.
Szövegét, ahogy több más dalét is a lemezen, a Beatles feloszlása ihlette, azonban ettől elvonatkoztatva is értelmezhető: hát nem kár, hát nem szégyen, hogy összetörjük egymás szívét, fájdalmat okozunk egymásnak, gondolkodás nélkül, természetesnek vesszük egymás szeretetét, szerelmét, miközben „elfelejtjük” viszonozni? George-tól nem szokatlanok az ilyen, az emberi butaságra, önzésre, egymástól való elidegenedésre „rádöbbenő”, rádöbbentő, békét hirdető, helyenként már-már naiv szövegek, ezek pedig mindig szerves részei voltak zenéjének. Ha egy dallal kéne összefoglalni az életművét, én alighanem az „Isn't It a Pity”-t választanám.
