Megjelenés éve: 2002.

Szerző: Steven Wilson

Nagylemez: In Absentia

Ma egy igazi vonatos zene következik. Az alternatív rock egy olyan műfaj, amibe nem igazán „illene” beleütnöm az orromat, de mégis újra megteszem. A Porcupine Tree már szerepelt a blogban, most viszont a lágy, álmodozó hangvételű „Pure Narcotic” után három évet ugrunk előre, a banda hetedik, egyben legjobbnak tartott nagylemezéről, az In Absentia címűről egy (egyébként nem kevésbé álmodozós hangvételű :-) ) igazi modern progresszív rockszámot hallhatunk. Van itt minden: akusztikus és elektromos gitárok tisztán és torzítva, bendzsó, szintetizátor, meg mindenféle furcsa ritmusváltások (legszembetűnőbb a dal közepe táján a hatnyolcados ritmusú, bendzsós, latinos hangzású rész, de nem kell ilyen messzire menni, mindjárt az elején kicsit átveri a fülünket a furcsa kezdés, pedig csak annyi a titka, hogy egy fél ütemmel kezdődik, Steven Wilson pedig furcsa, tizenhatodos ritmusban pengeti a gitárt). Az első egy percben más hangszert nem is hallunk, aztán belép a teljes zenekar. Később egy gitárszólót is hallhatunk, amely szintén Wilson műve. A már említett bendzsós, szöveg nélküli rész (ahol szépen egymás után lépnek be a hangszerek) után ismét visszatérünk a dal elejéhez, ami a hangszerelést illeti, megint csak egy akusztikus gitár szól, háttérben a latinos tapsolással (négynegyedes és hatnyolcados ritmus egyszerre, érdemes figyelni :-) ), majd újból a bevezető ismétlődik meg, itt viszont szinte azonnal belép a zenekar, és már a dal lezárásánál járunk, amelynek legvégén, ahogy az utolsó akkord is lecseng, a már hallott tapsolással úszik ki a zene.

Szövegének valódi értelméből én ugyan nem sokat tudok kihámozni, viszont (jómagam vasutas lévén) a zenével együtt a Budapesten, szolgálatok előtt, a szolgálati helyem melletti szálláson töltött éjszakákat juttatja eszembe. Ilyenre szoktam mondani, hogy hangulatzene, de ez a fogalom nálam nem jelent semmi rosszat. Egyszerűen zseniális. :-)