Megjelenés éve: 1997.
Szerző: Richard Ashcroft
Nagylemez: Urban Hymns
Mai bejegyzésem főszereplőivel már foglalkoztam a blogban, akkor a legnagyobb sikerükké vált (igaz, félig nem is saját) dalukat hallgathattuk meg. A most következő szám ugyanazon a lemezen jelent meg, kislemezként (egyébként ez volt az 1999-es feloszlásuk előtti utolsó) viszont várni kellett rá a következő év márciusáig. A „Sonnet”-ben nincs szó általános érvényű emberi problémákról vagy „a pénz rabszolgáiról” (és amúgy a verselésének sincs semmi köze a szonetthez mint versformához); a szöveg egy sokkal személyesebb dologról beszél. Igen, a szerelemről (mint a pop/rock számok körülbelül 90%-a). :-) Hangszerelése viszont nagyban hasonlít, akusztikus és elektromos gitárok, vonósok is megjelennek, igaz, utóbbiak kevésbé meghatározóak a hangzásban, mint a „Bittersweet Symphony” esetében, és maga a zene is kevésbé monoton.
Szerelemből pedig (már megint) a beteljesületlenről van itt szó, arról mintha sokkal többet lehetne írni és énekelni. Vannak itt szóvirágok bőven. "Eyes open wide, / Looking at the heavens with a tear in my eye." („Tágra nyitott szemekkel / Nézek a mennyekbe egy könnycseppel a szememben.”): fáj, hogy nem érheted el azt (számodra tényleg a Mennyországot jelenti/jelentené ennek a lánynak a szerelme; és éppen olyan elérhetetlennek is tűnik), amit annyira szeretnél. "Sinking faster than a boat without a hull" („Gyorsabban süllyedek, mint egy test nélküli hajó”): annyira hatalmába kerít ez az érzés, hogy úgy érzed, lehúz a mélybe. "Dreaming about the day when I can see you there, my side, / By my side." („Arról a napról álmodom, amikor ott láthatlak, magam mellett.”): mintha tudnád, hogy soha semmi nem valósulhat meg ebből az álomból. A végén egy kisebb csavar jön: "Here we go again, and my head is gone, my Lord. / I stop to say hello, 'cause I think you should know by now…" („Megint itt tartunk, és a fejem elszállt, Istenem, / Megállok, hogy rád köszönjek, mert úgy gondolom, mostanra már biztosan tudod…”): rájössz, csak Őrá tudsz gondolni, és csak arra vágysz, hogy elmondhasd neki, amit érzel (vagyis eddig még nem is tudott róla; hoppá… :-) ). De ha valaki ezek alapján azt gondolná, hogy valamiféle giccsparádét kell elviselnie ebben a négy és fél percben, kellemesen fog csalódni. :-)
