Megjelenés éve: 1999.
Szerző: Johnny Marr, Bernard Sumner
Nagylemez: Twisted Tenderness
Most egy olyan együttes (jobban mondva duó) következik, akikről így, ebben a felállásban valószínűleg az életben nem hallottam volna, ha nem keresek mindenféle zenét az interneten. :-) Az Electronic a Smiths gitárosa, Johnny Marr és a New Order énekes-gitárosa, Bernard Sumner (mindketten angolok) által 1988-ban alapított formáció, amely 1999-ig létezett, ez idő alatt három nagylemezük jelent meg; a mai bejegyzés tárgya a harmadik, utolsó lemezen található (Raszputyin arcképe a borítón pedig furcsa, de mi tagadás, eredeti ötlet :-) ).
Nos hát itt ez a több mint öt és fél perces szám, van itt minden: gitár, szájharmonika (talán az egész dalban Marr állandóan ismétlő harmonikadallama a legemlékezetesebb), valami billentyűs hangszer a csendesebb részeknél, na meg kicsit furcsa dobolás (dobgép?). Szövege pedig nem teljesen egyértelmű, de egy-két sorban azért felvillan egy s más, ami az én egyszerűbb fejemnek is világos: "I'm sick and tired of being second best" („Belebetegedtem és belefáradtam abba, hogy a második legjobb vagyok.” – valószínűleg nem valami sportversenyre gondol főhősünk). Aztán az első refrén: "Don't ever doubt me! / What's come over you? / Won't you forgive me? / What are you gonna do?" („Soha ne kételkedj bennem! / Mi lett úrrá rajtad? / Nem bocsátasz meg nekem? / Mit fogsz tenni?”) – négy rövid, de sokat mondó mondat, az első sor talán kicsit túlzó, dicsekvő is. A dal végén lévő, visszafogottabban énekelt részben (mely aztán megismétlődik) már csak a tényekkel szembesíti önmagát és azt, akinek a dal szól: "And in my mind I know I'm right, / It's the same thing every night. / You're not to blame, so don't you cry, / You don't need me, so hurt my pride. / And all the time I know we tried / Line by line and side by side, / And I still pray that we'll get by, / But it don't seem real, and I don't know why." („És belül tudom, hogy igazam van, / Ugyanaz a dolog történik minden éjjel. / Nem te vagy a hibás, hát ne sírj, / Nincs rám szükséged, hát sértsd meg a büszkeségemet. / És tudom, mindvégig próbáltuk / Soronként és egymás mellett, / És még mindig imádkozom, hogy kijöjjünk egymással, / De az nem tűnik valódinak, és nem tudom, miért.”), az ismétlésben csak az első négy sor ugyanaz, utána ismét az első két sor jön, majd a harmadik sor kifordítása: "Why do you cry? You're not to blame." („Miért sírsz? Nem te vagy a hibás.”), végül az utolsó sor ("When will you change this sad refrain?" – „Mikor fogsz te változtatni ezen a szomorú refrénen?”) ismételgetésével ér véget a dal. Azt hiszem, olyan nótával állunk szemben, amelynek szövege bizonyos helyzetekben megüli az ember gyomrát, „cserébe” viszont van egy jól énekelhető refrénje és egy fülbemászó szájharmonika-dallama.
