Megjelenés éve: 1967.
Szerző: Justin Hayward
Nagylemez: Days of Future Passed
Már megint egy angol zenekar következik; egyik kedvenc dalommal folytatom ma a blog írását. :-) A Moody Blues 1964-ben alakult Londonban; többek között az a Denny Laine is játszott benne (1964-től 1966-ig), aki a hetvenes években Paul McCartney együttesének, a Wingsnek is tagja volt. A Days of Future Passed című nagylemez készítésekor felállásuk a következő volt: Mike Pinder (billentyűs hangszerek, ének), Ray Thomas (fuvola, ütős hangszerek, szájharmonika, ének), Justin Hayward (gitár, ének), John Lodge (basszusgitár, ének), Graeme Edge (dobok, ütős hangszerek, ének).
A „Nights in White Satin”-t Justin Hayward írta még 1965-ben, felvételére és megjelenésére azonban csak 1967 novemberében került sor, egyszerre adták ki nagylemezen és kislemezen. A Days of Future Passed egy úgynevezett koncepcióalbum, amely teljes hosszában egy adott témát dolgoz fel; esetünkben egy nap történéseit beszéli el. A „Nights in White Satin” nagylemezen hallható változata több mint három perccel hosszabb a kislemezen megjelentnél, és míg ott csak egy mellotron utánozza a nagyzenekart, itt a London Festival Orchestra is játszik benne. A végén pedig, mintegy keretbe foglalva az egész nagylemezt, Mike Pinder billentyűs szavalja el Graeme Edge dobos versét.
Na de maradjunk a kislemezes változatnál, hiszen a dal – mivel a nagylemez összeállításánál jóval korábban íródott – önállóan is értelmezhető. Zenéje jól alátámasztja azt a már-már álomszerű világot, amit a szöveg leír; a háromnegyedes ritmus (legalábbis számomra) és Ray Thomas fuvolaszólója ezt még fokozza. A szövegben bizony van sok minden, ami számomra is ismerős. "Letters I've written, never meaning to send." („Levelek, amelyeket megírtam, [de] soha nem akartam elküldeni.”) – csak írsz és írsz, mintha Neki írnál levelet (mert úgy érzed, könnyítesz a lelkeden, ha leírod, amit gondolsz vagy érzel), de nem akarod (mert nem mered?) elküldeni, tudatni Vele a gondolataidat; vagy nem is tudod összeszedni őket egy levélben. "Beauty I've always missed with these eyes before; / Just what the truth is, I can't say any more." („Szépség, amit nem vettem észre a szemeimmel addig; / Hogy mi az igazság, azt már nem tudom elmondani többé.”) – amíg ott volt a közeledben, fel sem figyeltél arra, hogy milyen szép is, most viszont ezt már nem tudod elmondani, mert nem láthatod többet. Ha ennyiből még nem lett volna egyértelmű, hogy miről is van szó, a refrénben azzá válik: ("'Cause I love you…") :-) A második versszakban aztán feltűnnek a mások is, akik próbálnak tanácsokkal ellátni, bátorítani, de te visszautasítod ezeket, mondván, hogy nem értenek meg téged, közben irigykedve nézed, ahogy kézen fogva járnak a párjukkal. "Some try to tell me thoughts they cannot defend: / Just what you want to be, you will be in the end." – a végén az leszel, ami akarsz lenni? Nagyon jó tanács; mintha ez ennyire egyszerű lenne… Ha pedig nem éred el ezt, akkor „természetesen” benned van a hiba, mert nem próbáltad elégszer vagy eléggé. Nos, ez az, amit én ki tudok olvasni a sorokból, nyilván nem mindenkinél így csapódik le. Mindenesetre, ahogy fentebb írtam, az egyik nagy kedvencemről van szó; jó hallgatózást! :-)
